“Alvászavar, folyamatos kimerültség-érzés, szorongás, levertség, fásultság, kilátástalan jövőkép, ijesztő gondolatok – röviden összefoglalva ez volt a családtagok általános állapota, amely átélve még rémisztőbb.
A kezelés alatt bizsergést, néhol melegséget, illetve nagy nyugalmat éreztünk. Másnap kipihenten ébredtünk, az alvási nehézségeink elmúltak. Mindannyian úgy érezzük, visszakaptuk önmagunkat és még valami csodálatos pluszt. Ez a bizonyos plusz az az érzés, amely azóta jelen van életünk minden pillanatában – igen, létezik Isten, igen szeret minket és gondoskodik rólunk!!!”
Álmatlanság kategória bejegyzései
R. I. Budapest
“A kezelések előtti és utáni időszakról nagyon röviden: Éjszaka többszöri felébredés – megszűnt egyik napról a másikra, mélyen végig alszom az éjszakáimat.
A reggeli nehéz ébredések és fáradság megszűnt, már másnapra. Derékfájós ember vagyok és már két hete sem kenőcsök, sem gyógyszerek hatására nem akar csökkenni fájdalmam – a kezelés elkezdésének másnapján úgy ébredtem, hogy a derékfájdalmaim teljesen megszűntek – ennek már közel három hete.”
Andea es Zoltan, New York
“Koszonjuk, hogy Isten segitsegevel hozzasegitettek minket a nyugodt es pihenteto alvashoz.
Egeszsegunk a kezeles ota kituno, panaszaink megszuntek. Lakasunkban egyertelmuen erezheto a karos sugarzasok semlegesiteseMunkajukhoz tovabbi sikert kivanunk:
Andea es Zoltan, New York”
E. Cs. Bethesda, Maryland (USA)
“Problemam pedig volt eleg – jo ideje nem tudtam aludni, a sajat agyamba pedig le sem tudtam fekudni, olyan rosszul voltam benne;
– a lakasunk legkore nem volt kellemes,
– az egyik fiam naponta kapott fejgorcsot, hasmenessel kuszkodott,
– a masik fiamnak legszomja volt,
– mindharmonkon a levertseg, idegesseg, s a betegsegerzet vett erot …A kapott ajandek eredmenyesseget mar 1 nap utan eszleltuk magunkon, mint a kod, ugy oszlott el rollunk a problemak sokasaga.
Jelenleg jol vagyunk, fiaim is en is felszabadultan tudjuk elni az eletet.”
K. I. Budapest
“Annak ellenére, hogy éjfél tájban feküdtem le (erős munkatevékenység végzését követően!), ma hajnalban 5 óra körül teljesen kipihenten és erősnek érezve magamat ébredtem fel. Máskor 7-8 óra tájban ébredtem és nagyon fáradtan.
Néhány napja teljesen megszűnt a csontjaim szaggató fájdalma is, amely érzés szintén a végtagjaim alsó részén volt érezhető. Volt, hogy egész éjszaka nagyon szaggatott. Ez is megszűnt néhány napja.
A fizikai munkabírásom hihetetlen módon kezd javulni és ezzel együtt nagyon bizakodó lettem a jövőmet illetően is, mert nincs a figyelmem a rossz testi tüneteken.”
S. A. Budapest
“Lakásunkat átrendeztük, minden éjjel felébredtem és nem tudtam tovább aludni. Kedvesem ritkábban panaszkodott, de néha ő is úgy kelt fel velem, mintha nem aludtunk volna egész éjjel. … otthon Budapesten vártam a változásokat. Kellemes enyhe bizsergés vett körül az esti órákban. Mikor lefekvéshez készülődtem, a szoba nem volt annyira “hideg”. Mindig ez volt az érzésem, mikor abba a szobába kellett bemennem. … Azóta ez is elmúlt, az alvással sincs semmi probléma.”
T. család Dabas
“Megerősítést, saját tapasztalatot szereztünk arról, hogy létezik egy mindenki felett álló TEREMTŐ ERŐ.
Annyit még elmondanék, mi az egész lakásunk ülő és fekvőhelyeire megkaptuk a töltést. Senkinek nem mondtuk el a családból, csak a kisfiunkat avattuk be. Nyáron anyukám 1 hétig nálunk volt, legendásan rossz alvó szegény. Minden éjszakát végigaludt!!! Persze nem tudta mitől.”