Amennyiben a tünetek, betegségek kiváltó oka nem a káros sugárzások vagy behatások, akkor a gyógyulás támogatásához az egészséges élettéren – az Őserőn – túl életmód változtatással -önerővel- is hozzá kell járulni az egészség helyreállításához.

“De ez pontosan mit jelent? Min kell változtatni?”
Általános információkkal lehet ugyan szolgálni arról, hogy mit tartalmaz az egészséges életmód, de a konkrét változtatás, amit meg kell lépni az a konkrét esettől függ. Így erre a kérdésre, itt pontos válasz nem adható.

Nem véletlen, hogy nem valamilyen konvencionális orvoslás szükségességéről írunk. Egyrészt azért nem, mert erről mindenhonnan hallani. Másrészt olyanokkal találkozunk, akik már azt végigjárták és megoldást nem kapva jutottak el az Őserőhöz. Harmadrészt az orvoslás sosem gyógyít – bár ez a téves elképzelés él a legtöbb emberben.

A testi gyógyulást minden esetben az “emberi szervezet intelligenciája” végzi el. Még ha az orvosok oly sokat is tesznek a gyógyulásért, ők csak beavatkoznak. Pl. a vágás okozta seb nem miattuk forr össze, hanem a testünk olyan “bölcs”, hogy “összeragassza” amit a sebész szikéje szétválasztott. És ha ilyen bölcs a testünk, hogy olyanra képes amire a legtöbbet tanult orvos sem, akkor miért feltételezzük, hogy a testünk a forrása és a kiváltó oka a problémánknak. “Eddig teljesen jól működött, aztán egyszer csak elkezd önmaga ellen dolgozni…” ki veszi be ezt a – nonszensz – teóriát? Miért gondoljuk, hogy testi egészségünk területén okosabbak vagyunk testünk bölcsességénél? Mit tettünk mi azért, hogy az embrió állapottól eljussunk a csecsemő, majd a felnőtt állapotig? Semmit. Még a legokosabb orvos sem tud mit tenni csak figyelni és csodálni mindezt. Még mindig azt gondoljuk, hogy az orvos mindennek tudója a testünk pedig buta gépezet, ami “egyszer csak” elromlik és maga ellen dolgozik? Miért nem gondolkozunk el azon, hogy lehet hogy a gondolkodásunkkal => cselekedeteinkkel => szokásainkkal => életmódunkkal okoztuk a problémát? A test mindig megteszi a tőle telhető legjobbat… de a ránk eső részt – a helyes gondolkozást, és így a helyes cselekvést, a helyes étkezést, mozgást, azaz az egészséges életmódot – mi valóban megtesszük? Tényleg elhisszük azt a teóriát, hogy a testünk vágja alattunk a fát és nem mi dolgozunk a testünk ellen? Itt érdemes megállni és elgondolkozni ezen a témán.

Az orvosok a legtöbb esetben “csak” a tüneteket kezelik. Aki veszi a fáradságot és elgondolkozik az beláthatja, hogy nem az orvosi beavatkozás hiánya miatt alakul ki egy betegség. Így nem az a kiváltó ok, amivel valójában foglalkozni kell. Mennyire nonszensz azt gondolni, hogy a fejfájást, álmatlanságot, stb. gyógyszerekkel kell megoldani, amikor mindenki más ezek nélkül él.

A lelki gyógyulás (stressz, szorongás, félelem, agresszió, stb.) tekintetében már túl sokat nem is kell gondolkodni, hogy belássuk… ezek valódi megoldása nem az “orvostudomány” területén keresendő. Mivel a “lusta” betegek minden megoldást az orvosoktól várnak, így kapnak is valamit. A tünetet kezelő “búfelejtő” – legyen az a legkorszerűbb keserű gyógyszer, vagy a nagy múltra visszatekintő legfinomabb szeszes ital – nem valódi megoldás. A “lelki okok” feltárásához és megoldásához – az elfogadott pszichológiai kezelésen túl – számos “alternatív” megoldás van. Lehet ezekkel próbálkozni, de gyakran azt látjuk, hogy még rosszabb lelkiállapotban élnek utána, mint előtte. Ennek oka viszonylag egyszerű. A “terapeuta” merő jószándékból a felszínre hozza az elnyomott problémát, hogy oldjuk meg és utána jobb lesz. Csak abba nem gondol bele, hogy azért nyomtuk el, mert nem tudjuk megoldani. A “terapeuta” mindenféle segítséggel próbálkozhat, de nem neki kell megoldani a problémát, hanem önmagunknak. A valódi megoldást – a “lelki sebek begyógyítását” – önmagunknak kell létrehozni. És aki erre nem képes az a “terápiázás” után, már nem egy elfeledett problémával él együtt, hanem egy “felszakított és aktív lelki sebbel”.

A testi problémákhoz hasonlóan a lelki problémáknál is oda jutottunk, hogy minden külső segítség ellenére ottmarad az a rész, amit csak önmagunk tehetünk meg. Ezt nevezzük mi önerőnek. Enélkül semmilyen valódi előrelépés nem fog megszületni. Az önerő fokozódását kell támogatni. Amikor így kellően megerősödünk, azt tapasztaljuk, hogy spontánul észrevesszük a problémák okát és a megoldást is.

Ha nincs külső behatás, ami lehúzna – ezt adja meg az Őserő –
és egészséges életmódot folytatunk – ami csak önerő kérdése –
akkor egészségesen élünk testben és lélekben egyaránt.

Ki látott már depressziós verebet sorban állni a pszichológusnál?
Ki látott már álmatlanság miatt a gyógyszertárban sorban álló őzikét?
Figyeljük meg az emberi beavatkozástól mentes Természetet.
Minden része összhangban él önmagával és környezetével.
Ez az egészség, ami egy természetes alapállapot.
Az őz és a veréb egészséges:
– mert saját testére, lelkére figyel.
– mert ezek jelzéseinek hisz.
– mert ezek után önmaga tesz.

A “tudatlan” ember annyira figyelmetlen, hogy csak akkor veszi észre, hogy káros a cigaretta, amikor már tüdőrákot állapít meg az orvos. Pedig már a legelső slukknál ott volt testének félreérthetetlen jelzése köhögés formájában.
A “tudatlan” ember annyira hisz az orvosnak, hogy már saját testének jelzéseit sem hiszi el. Mert az orvos megmondta, hogy a kemoterápia és a sugárkezelés a megoldás és az némi “kellemetlenséggel” jár. Így a buta ember már egyáltalán nem hisz a testének. Pedig a test az utolsó pillanatban is mondja a magáét, hogy mi jó neki és mi nem. Ki gondolja komolyan azt, hogy ha kihull az összes hajam egy kezelés után, akkor most ez egy bizonyíték arra, hogy jó úton vagyok az egészség felé? Nonsense.
A “tudatlan” ember pedig azt hiszi, hogy neki nem kell semmit tenni. Legfeljebb csak fizetni – de legszívesebben azt se tenné – aztán majd a doktor, a pszichológus stb. megoldja a problémát. Nem veszi észre, hogy önmaga alakította ki a problémát és csak önmaga is szüntetheti meg. Tüdőrákos példánál maradva, le kell tenni a cigarettát és kész. Persze nikotinfüggő tüdőrákosan már nem ilyen egyszerű. De az lett volna a legegyszerűbb, ha a legelső köhögéskor figyelünk testünk jelzésére és annak hiszünk (nem a dohányzó barátaink szavának). Ez sem a vég.

Volt, aki kigyógyult a tüdőrákból és volt aki nem. Ez szintén nem az orvosi kezelések függvénye, mert mindenki ugyan azt kapja. A különbség az egyéni részben keresendő. Ezt az – adott esetben életet és halált eldöntő – egyéni részt nevezzük önerőnek. Aki sajnálkozik, hibáztat, beletörődik vagy épp várja hogy kisegítsék és megoldják helyette a problémát, az a halál felé közelít. Aki úgy áll hozzá, hogy “mindenre van megoldás, megtalálom és megteszem” … az az életet választva az egészség útjára lép. Csak önmagunkon múlik, hogy életmódunkkal stresszes elgyötört zombivá válunk, vagy örömtől ugrándozó verebekké.

Keressük és találjuk meg a “gyógyíthatatlan” betegségből felépült emberektől származó “bölcsességet”. Utána pedig haladéktalanul alkalmazva tegyük meg a ránk eső részt.

“Eddig a pillanatig emberek milliói adták már fel. Nem bosszankodnak, nem sírnak, nem csinálnak semmit, csak várják, hogy teljen az idő. Te viszont szomorú vagy. Ez azt jelzi, hogy még él a lelked.

Amikor az emberek elhatározzák, hogy szembenéznek egy problémával, olyankor valójában rádöbbennek, hogy sokkal többre képesek, mint hitték.” Paulo Coelho