Mit javaslunk a kezelés ideje alatt?

Számít, hogy kezelés alatt mit teszek? részletezi a javaslatok miértjét.

Mit javaslunk?

Ellazulás
Kérés, kérdés
Önmagunkra figyelés

Mit nem javaslunk?

Elfoglaltság külsőségekkel
Elfoglaltság gondolatok szintjén


Ellazulás

Kezelés ideje alatt tartózkodjunk otthon. Keressünk egy ülőhelyet és helyezkedjünk el benne kényelmesen – lehetőleg egyenesen, a fej megtámasztása nélkül. Lazítsuk el egész testünket. Az ellazulást segítheti, ha becsukjuk szemünket és képzeletben végignézve az egyes testrészeket azt mondjuk nekik magunkban: “Most ellazul a lábfejem.” majd kicsit később “Most ellazul a lábszáram.” és így tovább egészen a fejünkig.
Az egész test ellazítása után lazuljunk el értelmileg is. Engedjük meg magunknak, hogy pihenjünk a gondolati aktivitás szintjén is. Próbáljuk meg félretenni a nap során átélt dolgok és az előttünk álló feladatok gondolatait. Ebben segítség lehet, ha egyszerűen csak figyeljük a gondolataink felbukkanását. Amikor sikerül így elcsípni a gondolatokat, akkor már nem bonyolódunk bele azok folytatásába. Így érezhetünk rá teljesen a testi lelki ellazulás adta kellemes állapotra.

Kérés, kérdés

Ha van valami problémánk vagy egyszerűen foglalkoztat valamilyen nyitott kérdés, akkor fogalmazzuk azt meg. Nyugodtan kérjünk vagy tegyünk fel kérdést. Annyit javasolnánk, hogy a célra és ne a hogyanra helyezzük a hangsúlyt.
Amikor olyan kérdést fogalmazunk meg amire a válasz igen vagy nem, akkor már választottunk – egy hogyant – egy alternatívát. Ezzel az eldöntendő jellegű kérdéssel, pedig kizártuk a felismerésünkből a többi lehetséges megoldási módot. Pl. “A kemoterápia ki fog gyógyítani a rákos betegségemből?” kérdésre, lehet hogy az a válasz fog megszületni, hogy “Nem.” Amitől elkeseredünk és végképp elhisszük, hogy gyógyíthatatlan betegek vagyunk. Viszont, ha ugyan arról a témáról másképp kérdezünk pl. “Hogyan tudok meggyógyulni a rákos betegségemből?” megszülethet, a gyógyulás felé vezető út – amely immár nincs a kemoterápiára leszűkítve. Ezért javasoljuk, hogy nyitott kérdést tegyünk fel, amely a kívánt célra összpontosít. Pár sablon, amely segíthet a helyes kérdés feltevésben: “Hogyan tudok…”, “Mit tegyek…”, “Mire van szükségem…”, “Mire figyeljek…” és így tovább.

Amikor nem kérdünk, akkor kijelentünk, óhajtunk, felszólítunk. Végső soron mindegyik legtöbbször arról szól, hogy “döntöttünk”. Nem vagyunk kíváncsiak semmire. Tudjuk, hogy mit akarunk és az legyen. “Pont. Téma lezárva.” Hogy ezt a döntésünket személytelenül fogalmazzuk meg kijelentés formájában, vagy óhajtó módon Istenbe vetett hittel könyörögve – mit sem változtat a lényegen. Ha valóban tudnánk, hogy mi helyes és mi helytelen a gondolkodásmódunkban, életvitelünkben, akkor nem szorulnánk segítségre. Ezért, aki a kérdéseket mellőzi, annak azt javasoljuk, hogy a kijelentéseibe vagy kéréseibe fogalmazza meg a probléma megértése és megoldása iránti vágyát is.

A kérés egyértelműen valakinek szól. Mindenki a megszokott módján szólítsa meg Istent (Égi Atya, Jehova, Krisna, stb.). Itt az egyszerűség kedvéért mindenhol az “Istenem” szerepel.
Aki Isten létezését tagadja, nem is veszi a fáradságot, hogy kérjen. Vagy olyat kér, ami irreális és összeegyeztethetetlen a Természet törvényével – Isten akaratával.
Aki hisz Istenben, az a kérése előtt elmondhat egy imát a “ráhangolódás” kedvéért.
Aki nem hiszi, de nem is veti el Isten létezését az a hívőkhöz hasonlóan tehet egy próbát. Meg lehet fogalmazni bármilyen jellegű kérést, vagy épp olyat is, ami Isten létezésére kér bizonyosságot. “Istenem, add hogy meggyógyuljak és akkor elhiszem, hogy létezel.” Bármilyen jellegű feltételhez kötés – akkor, ha, miután, stb. – a “hogyan” alternatívájához való ragaszkodás. Ez nem a céllal való foglalkozás. Ha kettévesszük – “Istenem, add hogy meggyógyuljak.” valamint “Istenem, segítsd elő, hogy felismerjem létezésed.” – már egy fokkal jobb. Így előfordulhat, hogy viszonylag hamar felismerjük létezését, viszont belehalunk a betegségbe. Mindez nem azért, mert Isten ezt szerette volna. Hanem az a passzív magatartás, amit kifejezünk kérésünkkel – “Istenem, add hogy meggyógyuljak.” – kevés lehet a gyógyuláshoz. Tanulni kell a hibáinkból – hisz azok vezettek a betegséghez – és aktívan mindent megtenni, azért hogy harmóniában éljünk önmagunkkal és a Természet törvényeivel – Istennel. Ezért célravezetőbb úgy kérni, hogy “Istenem, kérlek segíts felismernem a betegségem kiváltó okát és azzal együtt a megoldást is. Istenem, kérlek ébreszd fel bennem a hitet és a kitartást, hogy mindent megtegyek, ami szükséges az egészségemhez. Köszönöm.”

Önmagunkra figyelés

Kéréseink és kérdéseink megfogalmazása után váltsunk át “figyelő üzemmódba”. Egyszerűen csak ülve lazítsunk – lehetőleg csukott szemmel. Pihenjünk. Semmi dologgal nem kell foglalkoznunk. Se tenni venni testileg, se gondolkodni múlton, jövőn. A legtöbb embernek ez nem könnyű, mert vagy elalszik vagy újból és újból ugyan azok a hétköznapi gondolatok jelennek meg. Egyikkel sincs semmi gond. De ha tudjuk, akkor törekedjünk arra hogy elalvás és gondolkodás nélkül figyeljünk. Figyeljünk bármire, ami megjelenik. Lehet az valamilyen testhez kapcsolódó dolog, lehet hogy valamilyen gondolat, valamilyen érzés vagy valami más bukkan fel. Mindegy mit figyelünk meg, had jöjjön és menjen. A lényeg az, hogy elvárások, elképzelések és ítélkezések nélkül figyelünk. Így megadjuk az esélyt arra, hogy észrevegyünk egyáltalán valamit. Sok hívő ember csak imádkozik csak imádkozik és aztán máris csinálja azt, amit szokott. És vannak, akik nem hisznek Istenben csak figyelnek és csak figyelnek és így többet megtudnak önmagukról és Istenről, mint azok akik csak imádkoznak. Egyszerűen azért, mert nem csak helyesen kérni és kérdezni, hanem hallgatni is meg kell tanulni. Akár érzünk valamit a kezelés során, akár nem, akkor is minden jól alakul – akár hisszük akár nem. Egyrészt azért, mert egy kellemes pihenés önmagában is jó dolog. Másrészt a kezelést megkaptuk, mert annak sikere nem az önerőnkön múlik. Harmadrészt nem egy kezelésnyi idő, hanem 30 nap áll rendelkezésre, hogy érzékeljük a jótékony változások megjelenését.


Elfoglaltság külsőségekkel

Mindennek meg van az ideje az életünkben. Kezeléskor annak jön el az ideje, hogy “csak” pihenjünk és befele figyeljünk. Megadva a lehetőséget arra, hogy jobban megismerjük önmagunkat és magát a kezelést. Illetve, ha nyitottak vagyunk, akkor Istent is – természetesen olyan mértékben, ahogyan azt egyéni képességeinknek megfelelően fel tudjuk fogni.
Mindennek fényében világos, hogy a befele figyelésünket zavarja minden külső elfoglaltság. Ezért találjunk vagy alakítsunk ki olyan időpontot, amikor zavartalanul önmagunk lehetünk.

Elfoglaltság gondolatok szintjén

A külső elfoglaltság után a belső elfoglaltságtól is meg kell szabadulni. Ez valószínűleg már nehezebb feladat, mert az állandó gondolkodás szokássá vált. Megfigyelve a kényszeres gondolatok felbukkanását, meg tudjuk állítani, azok kibontakozását. Ekkor – ha rövid időre is – létrejön egy gondolat mentes tudatállapot. Az ilyen értelmi csend létrehozásával adunk teret az új gondolatok, érzések, megfigyelések megszületésének. Törekedjünk rá és előbb vagy utóbb meg lesz az eredménye.