P. S.-né Budapest A bátyám története

“Bátyám 58 évesen nagyon beteg volt. A betegségeit sok év alatt a szó szoros értelmében összegyűjtötte. Önpusztító életvitellel, megbocsátatlan sérelmekkel, a világ elleni utálattal, gyűlölettel. … Azt tudtuk, hogy a lakásában folyamatosan érezhető, hallható recsegés-ropogás, hidegérzés, földhöz kötött lelkek tevékenysége (Ő még azt is tudta kik vannak ott) és remélte, hogy ettől is megszabadul.

A változás számomra is hihetetlen volt. A lakásában azonnal megszűnt a recsegés és soha többet nem hallotta. A bátyám közérzete javult, erősebb lett és a folyamatos köhögés-fuldoklás is mérséklődött. De ami a legszembetűnőbb volt, hogy napról-napra derűsebb, nyugodtabb lett. Bár tudtuk hogy a vég elkerülhetetlen, mégis az utolsó néhány hónapja a megnyugvásról és a megbékélésről szólt egy olyan embernek, aki egész életében haragban volt magával és a világgal. A halála is csendesen és békésen következett be, nem keserves kínok között, ahogyan ezt nekem előrevetítették.”


Teljes levél tartalma, amelyből az idézet származik:

“Bátyám 58 évesen nagyon beteg volt. A betegségeit sok év alatt a szó szoros értelmében összegyűjtötte. Önpusztító életvitellel, megbocsátatlan sérelmekkel, a világ elleni utálattal, gyűlölettel. Amikor az állapota már saját számára is elviselhetetlen volt kért, hogy keressek természetgyógyász segítséget, de tenni magáért annyit sem tett meg, hogy egy méregtelenítő böjtnapot végigcsináljon. Így természetesen egyetlen csodadoktor sem tudott segíteni, de én csak kerestem, kerestem, kerestem. Így találtam rá az Őserő honlapra és olyan érzésem volt, hogy ez az, amit keresek. Felvettem a kapcsolatot az Uhrin házaspárral, és kértem a segítségüket. A bátyámnak csak nagy vonalakban meséltem el miről van szó, de örült a segítségnek és reménykedett. Azt tudtuk, hogy a lakásában folyamatosan érezhető, hallható recsegés-ropogás, hidegérzés, földhöz kötött lelkek tevékenysége (Ő még azt is tudta kik vannak ott) és remélte, hogy ettől is megszabadul.

Ekkor már a tüdővizenyő utolsó stádiumában volt, túl egy szívinfarktuson, feketedő érszűkületes lábakkal, de sem orvosi, sem kórházi kezelést nem volt hajlandó elfogadni. Megtörtént a SEGÍTSÉGNYUJTÁS. A változás számomra is hihetetlen volt. A lakásában azonnal megszűnt a recsegés és soha többet nem hallotta. A bátyám közérzete javult, erősebb lett és a folyamatos köhögés-fuldoklás is mérséklődött. De ami a legszembetűnőbb volt, hogy napról-napra derűsebb, nyugodtabb lett. Bár tudtuk hogy a vég elkerülhetetlen, mégis az utolsó néhány hónapja a megnyugvásról és a megbékélésről szólt egy olyan embernek, aki egész életében haragban volt magával és a világgal. A halála is csendesen és békésen következett be, nem keserves kínok között, ahogyan ezt nekem előrevetítették.

Hálásan köszönöm, kedves Ferenc és Zsuzsika!”

P. S.-né Budapest