N. M. Amszterdam

“Az előző lakásban is voltak már mindenféle problémáink, de itt az új helyen a legszembetűnőbb problémám az volt, hogy fáradtabban ébredtem, mint ahogy lefeküdtem.

A kezelés után már néhány nappal éreztem a változást. Kipihenten ébredtem és szinte egyik napról a másikra elmúlt a két kezemben a zsibbadás és a rettenetes csuklófájásom.”


Teljes levél tartalma, amelyből az idézet származik:

“Akkoriban éppen költözés előtt álltunk, nem akartunk úgy beköltözni az új helyre, hogy ne legyen kiméretve a káros földsugárzások szempontjából. Égen-földön nem találtunk senkit aki kimérje a lakást. Nem volt mit tenni, beköltöztünk. Az előző lakásban is voltak már mindenféle problémáink, de itt az új helyen a legszembetűnőbb problémám az volt, hogy fáradtabban ébredtem, mint ahogy lefeküdtem. Ennek ellenére néha-néha odaültem a számítógéphez és kutakodtam. Általában mindig megtalálom a megoldást. Így történt ez most is.

Rákattintottam az Őserőre. Nagyon izgalmasnak találtam, hogy ily módon szabadulhatunk meg a káros földsugárzásoktól és azok megbetegítő hatásaitól. A vonal túlsó végén egy nagyon szimpatikus hang jelentkezett be, akivel megbeszéltük a részleteket. A kezelés után már néhány nappal éreztem a változást. Kipihenten ébredtem és szinte egyik napról a másikra elmúlt a két kezemben a zsibbadás és a rettenetes csuklófájásom.

Mindenkinek szívből tudom ajánlani az Uhrin házaspárt mert Isten segítségével komoly problémáktól szabadítanak meg bennünket.

Üdvözlettel:

N. M. Amszterdam”